 |
Bemutatkozás
+ Betűméret növelés | + Betűméret csökkentés
1999. júniusában helyeztem el segítségkér õ
honlapomat a
http://www.nexus.hu/k_laszlo
címen, ami azóta sajnos (megszűnt),
és az eltelt tíz esztendõ
alatt sokan siettek segítségemre, különbözõ módon.
Ez némi vigaszt nyújtott számomra, még annak ellenére
is, hogy egy hosszabb ideig tartó kórházi kivizsgálás
után javulási lehetõségekre nem kaptam pozitív választ.
A kapott adományok és segítség, valamint az internetezõk
körében való 'mozgás' azonban új lehetõségeket
teremtett a számomra, és megmutatta, hogy mozgásképtelen
állapotban is részt tudok venni a közösségi életben, itt
tudom ismereteimet bõvíteni, illetve itt tudok valamit
nyújtani az emberek számára.
Köszönöm mindazoknak, akik eddig segítettek és
azoknak is, akik a késõbbiek során lesznek támogatóim.
Akik pedig még nem ismernek, kérem, hogy
ismerkedjenek meg velem és sorsommal:
Képzeljük magunkat egy rokkant ember helyébe. Nap mint
nap fel kell vennünk a harcot a mozgással, hogy
eljussunk oda, ahova szeretnénk. Fel kell vennünk a
harcot a beszéddel, hogy megértessük magunkat a többi
emberrel, akiktől mondjuk számunkra elengedhetetlenül
fontos információt várunk. Fel kell vennünk a harcot az
ismeretlen környezettel, hogy ne menjünk neki valaminek,
ne essünk le valahonnan, ne botoljunk meg valamiben.
Ha mindezt kellőképpen átéltük most, akkor legyünk újra
mi magunk, illetve már kicsivel többek. Ha lemegyünk
legközelebb az utcára, vagy állunk a buszmegállóban,
vagy toporgunk a pénztárhoz vezető sorban, segítsük
sérült embertársunkat, akivel ott találkozunk.
Készségesen feleljünk, ha kérdez valamit, vagy
egyszerűen legyünk előzékenyek, megértőek.
Minden rokkant ember más, mint ahogyan minden ember más.
Másképpen viselkednek ugyanabban a helyzetben, másképpen
reagálnak ugyanarra a szituációra.
Hogy hogyan, azt elsősorban az határozza meg, hogy
melyik fogyatékossági csoportba tartoznak:
- testi fogyatékosságok,
- mozgásszervi fogyatékosságok,
- érzékszervi fogyatékosság (siketek és vakok),
- értelmi fogyatékosságok,
- mentális viselkedés- és magatartászavarok,
- nem látható fogyatékosságok.
Minden rokkant másképp használja megmaradt képességeit.
A helyzetekhez való alkalmazkodás nem kizárólag
intellektuális vagy fizikai lehetőségeik függvénye,
hiszen jobban boldogulnak egy számukra kedvezően
kialakított környezetben.
Udvariasság..... Az udvariasság a társadalmi
érintkezés alapeleme,az általános műveltség velejárója.
Nem iskolafüggő, tehát semmiféle végzettséghez nem
kötődik.
Egy diplomás is viselkedhet udvariatlanul, ugyanakkor a
legegyszerűbb ember is lehet nagyon udvarias. Mindennapi
életünkben ennek az erkölcsi kategóriának számos
megnyilvánulási formája van. A férfiak a nőkkel, a
fiatalabbak az idősebbekkel, az épek az elesettebbekkel
szemben "gyakorolhatják". Sajnos nekem ez
utóbbiról nem mindig jók a tapasztalataim.
Vissza a lap tetejére
|
|
 |